Istennek hála, eldőlni látszik a legutóbbi absolute-no-pc Orbán-beszéd miatti vita, hogy mi magyarok mit értsünk joguralom (jogállam) alatt: a parlamenti többség meghozza a törvényeket, azokat kell jól betartani, és ezzel kész, de végleg. (Dönt jogerős bírói ítéletekről is akár, és ha azokat hibásnak véli, meg is semmisíti; dönt arról, hogy mi a közérdek, s ha azt veszélyben látja, akkor ellenérték nélkül sajátít ki magántulajdont.)

Valóban, a Nemzeti Együttműködés Rendszere egyre inkább olyan többségi demokráciának tűnik, amely nem a nyugati joguralom, az angolszász "rule of law" (vagy a jogállam), hanem Rousseau szép népfelség elvén nyugszik, amelyből azonban az egymástól elválasztott államhatalmi ágakig se lehet eljutni, nem hogy ép, egész jogállami, joguralmi hatalmi rendszerekig. Ezt - mint sok mást az európai keresztény társadalom szervezési folyamatról - szintén Bibó Istvántól, a XX.századi Európa egyik legjelentősebb, de méltatlanul félre hagyott közjogi és politikai gondolkodójától tudhatjuk. Az államhatalmi ágak elválasztottságáról szóló akadémiai székfoglalójában arra is figyelmeztet, hogy a népfelség elve mellett a marxi történelmi és dialektikus materializmus a másik nagy eszme, amellyel úgyszintén nehezen férnek meg az elválasztott hatalmi ágak (ezért attól tartok, hogy bárki, Marxból kellően felkészült és tudatos baloldali magyar számára se jelenthet túl sokat a joguralom, jogállam eszméje). Érdemes felfigyelni, hogy Bibó erről 1947-ben értekezik, mintha érezné, hogy alig egy-két év múlva olyan hatalom kerekedik Magyarországon, amelytől az elválasztott hatalmi ágak, fékek, ellensúlyok,stb., végsőleg tehát a joguralom, jogállam a legmesszebb állnak.

A liberális/nem liberális demokráciák közötti választás nagy közösségi föladatának kijelölése mellett azonban akadt Orbán Viktor beszédében hasonlóan fontos olyan, amely talán nem kapott kellő figyelmet. A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy hamarosan veszélybe kerülhet a nemzetállamok etnikai alapja, és feltette a kérdést is, hogy vajon akarjuk-e ezt.

Elő is vettem az Alaptörvényt, ellenőrizendő, hogy hogyan is állunk ezzel, majd ugyanarra jutottam, mint Semjén Zsolt Miniszterelnök - helyettes Úr, aki az Alaptörvény elfogadása után az egyik tévéműsorban büszkén jelentette ki, hogy új alaptörvényi rendünk nem definiálja Magyarországot nemzetállamként, a magyarországi etnikai, nemzeti kisebbségek pedig egyáltalán nem kell aggódjanak, hiszen ők államalkotó tényezők. Az alaptörvényi szövegből tényleg ez következik:

"A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz."

A magyar tehát több, sok kultúra által alkotott állam, a fenti idézet pedig igen pontos közjogi definíciója az ilyen államalakulatnak. Idegen szóból alkotott fordulattal mondhatjuk, hogy az alaptörvényi magyar állameszme a multikulti. 

Úgy tűnik tehát, hogy miután befejeztük a nemzeti konzultációt arról, hogy milyen legyen az új magyar többségi demokrácia - a nem jogállami áll nyerésre -, rögvest bele is kezdhetünk a következőbe: Kell nekünk a multikulti állam?

Nos, ez a multikulti nekem egyáltalán nem szimpi, azt javaslom tehát, hogy legyünk inkább nemzetállam. Miután lett ilyenünk, magyar nemzetállam, akár neki is foghatunk félteni azt a nyugati birodalomtól, romlott nyugati erkölcsöktől, különböző globalista uralmi központoktól, finánctőkétől, a lódarázstól, vagy tetszésünk szerint bármi mástól.

Azt azonban teljesen felesleges időpocsékolás féltenünk, amink nincsen.

(A poszt első felében azért tartottam fontosnak érinteni a liberális, nem liberális demokrácia ügyét, mert úgy hiszem, hogy addig nem is lesz nemzetállama a magyaroknak, amíg a liberális demokrácia, szép magyar fordulattal: a polgári demokrácia államhatalmi rendszere - az annak szükségéről szóló közösségi megállapodás - nem lesz maga a társadalmi minimum. Ez szükséges ahhoz, hogy egyszer valamikor olyanunk legyen, hogy "nemzeti minimum".)

Matolcsy György szerint az egykulcsos jövedelemadó hazai konstrukciója azért védendő, mert szinten tartotta a fogyasztást, azért pedig különösen, mert - és e poszt szempontjából ez az érdekes - lehetővé tette a hazai megtakarítások állampapírba történő befektetését, amely nélkül nem lenne sikersztori az, ami sikersztori.

Az egykulcsos jövadó évente közel félezer milliárdos tétel, ennyit enged el a magyar államháztartás a bevételeiből, amely összeg nagyobb, mint amennyit a Fidesz által erkölcsi botrányként felmutatott MANYUP rendszer évente bevétel elmaradásként jelentett.

A MANYUP rendszer létezése azért lett a 2010-es választások után (hirtelen, fülkeforradalmi hevületből) megfellebezhetetlen és gigantikus erkölcsi botrány a magyar jobboldal szemében, mert az állam pénzét engedte el úgy, hogy azt aztán ugyanaz az állam kamatra kölcsönvette.

Most, az egykulcsos jövadó jelentős része esetében a jobboldal azt ünnepli, pont ugyanazt, amelyről pár éve mint erkölcsi botrányról háborgott, mint amely a magyar állammal szemben elkövetett merénylet volt, szó szerint szándékos kiba....s.

Ez annyira gáz, hogy megérne egy milliós békemenetet.

Pedig 2009 nyarán (amikor már mindenki számára világos volt, hogy mi történt) még nem is voltak bűnösök… 

Róna Péternek egészen egyszerűen igaza van, és azok tévednek, akik szerint a banki termék, egy banki "áru" nem is lehet hibás termék. Szerintem simán lehet hibás termék, akkor is ha eddig ilyennel nem is találkoztunk, bizony nagyon is ahhoz hasonlóan, ahogy csúcstechnológiák özönét alkalmazó mesés autógyárak hívnak vissza akár százezer számra gépkocsikat, mert lehet (nem kell a száz százalékos bizonyosság !) azokban valami hibás, és a kijavítás önként vállalt költsége mindig sokkal kisebb, mint az a kár, amely a cégek imázsát érheti, ha tömegével fordulnak elő meghibásodások, az esetleges közúti balesetekről nem is beszélve. 

Mondják, a devizalapú forinthitelek szerződéseit az ügyfelek nem olvasták el rendesen, de ha igen, akkor se értették úgy, ahogyan illett/kellett volna. Aztaa…tessék már mondani, ki érti a mai modern autók működésének bármely apró részletét ? Ki képes azt a technológiát úgy érteni ? Az autó gyártója, senki más. 

Érdemes jól megfigyelni az autógyártók,mondjuk nyugodtan : tisztességét ezekben az ügyekben! Vállalva önként a hibázás erkölcsi terhét, nagyon is okosan igyekeznek elkerülni a még nagyobb lehetséges erkölcsi teher kényszerű felvállalását, amely esetleg dollár/euro milliárdokban mérhető károkat lenne képes okozni. (Nem is halkan teszem hozzá: bár képes lenne így működni az állam…) 

Elképzelhető, hogy a magyarországi bankrendszer olyan erkölcsi alapállásból közelítsen a  hazai, devizalapú hitelezés (szerintem is) nemzetgazdasági tragédiájához, amely a hibás termék előállítójától önként elvárható ? A válasz egyértelmű : nem. A hazai pénzügyi közvetítő rendszer szereplőitől ez már nem várható, s ennek egyetlen oka van, a magyar kormány. Az a kormány, amely a 2010-es fülkeforradalom egyik alaptételévé tette, hogy a hazai bankoknak ideje beszállni a (nemzetközi ) válság terheinek komoly enyhítésébe. 

Miközben ebben 2009 nyarán még nem is voltak bűnösök… 

A fülkeforradalom egész adó és közteher politikája egyetlen, a hazaárulás ordító vádja nélkül meg sem kérdőjelezhető (statáriális) erkölcsi ítéletre épül: a bankrendszer  elerkölcstelenedése akkora, amelyre mentség nincsen, ezért bármely mértékű extra adó teljesen rendben van. A fülkeforradalom kifosztotta a magyar bankrendszert bármely erkölcsi tartalékából, csak hogy megkérdőjelezhetetlen erkölcsi dobogót ácsolhasson saját unortodoxiájának, ezért ott, a bankoknál abból egy gramm sem maradt, hogy most segítségünkre legyen a devizaalapú forint hitelek, mint hibás termékek kijavításánál. 

A magyar állam a bankokat nem pénzügyileg rabolta ki elsősorban, hanem az erkölcseitől fosztotta meg, szimplán politikai marketing kommunikációs célból, miközben 2009 nyarán Orbán Viktor szerint a magyarországi bankárok még nem is voltak bűnösök… 

A mostani magyar miniszterelnök tollából 2009 nyarán megjelent egy írás a The Guardian online kiadásában, amelyben Orbán keményen ostorozza a nyugati államokat, (már akkor) ügyesen mosva össze a pénzügyi szektor vezetőit magukkal a nyugati kormányokkal, sőt, az egész nyugati civilizációval. Orbán tesz azonban egy érdekes kijelentést a közép-kelet európai bankárokról : 

" Moreover, after all that has happened in the past six months, central Europeans can no longer look up to old countries representing the moral values of western civilisation. This crisis was not caused by bad luck or some professional misunderstanding, but by character problems, especially in the US and later western Europe. Money was stolen, not merely "mismanaged". Investments were not simply bad, but unacceptably risky. The moral state of business leaders caused this crisis, and you cannot find central Europeans among those leaders. " 

Még ilyet ? Orbán Viktor szerint nem lehetett közép-európaiakat találni azok között a pénzemberek között, akik az egész hóbelevancért felelősek. Nocsak, hogy is hívták a Bankszövetség elnökét 2009-ben ? Emlékeim szerint egy Felcsúti Péter nevű, a kormánypárti sajtóban leginkább csak kádári munkásőr-féle rém 2009 őszén mondott le… 

Majd mit hallhattunk a magyar miniszterelnöktől szinte rögtön a választások után a parlamentben ? Itt az ideje,hogy a bankok az okozott válság költségeinek megtérítésében. Szóba sem került a devizaalapú kölcsönök ügye ! Az új, gazdasági növekedésben, társadalmi igazságosságban,és még lehetne sorolni mi mindenben képtelen magyar adórendszer finanszírozása volt csak és kizárólag a cél…,miután nem sikerült Brüsszel szájába beleszuszakolni az államháztartási hiány-mese teljesen üres cuclisüvegét. 

Ebből az erkölcsi rögtön-ítélethozatalból lett az, ami ma van: a banki különadókból nagyobb  bevétele származik a kincstárnak, mint amit a társasági nyereségadó az egész (!) magyarországi gazdaságból kivesz. Az egész mögött semmi nincsen, az égvilágon semmi, csak egy utólag kitalált erkölcsi vád, s az arra épített ügyes politikai marketing kommunikáció. S mert az erkölcsi vád hamis, hamis lett bármi, amit erre hivatkozva a kormányzók azóta tettek, tesznek. 

Róna Péternek igaza van. A devizalapú forinthitelek hibás termékek, és azokat, a költségek döntő, elsöprő részében, vagy tán teljes egészében maguknak a bankoknak kellene kijavítani. Róna Péternek azonban valami másban is igaza van, amire már kevesen mernek hivatkozni: ehhez, ennek érdekében a hazai bankrendszert terhelő egész különadós történetet, így, ahogyan ma van, el kéne felejteni. 

Abban bízok, hogy ismert, ahogyan a fidesznyik közbeszéd tartja, "bőrtangás jogvédők" Miszori bíró első fokú ítélete után is fenntartják és hangot adnak véleményüknek, hogy nemet kell mondani arra, amit a NER – tökéletes és hibátlan történelmi, politikai erkölcsi eltévelyedésében – meg mert tenni. 

Istent sem játszódunk a parlamentben, nem hogy népet, nemzetet. 

Most kell tudni újra nemet mondani a tényleges életfogytiglan embertelenségére, pont most, hogy ezekre az emberekre (bűnösök majd akkor lesznek, ha ítéletük jogerőre emelkedik), akik  minden jel szerint olyat tettek, amely a mi, magyar huszadik századunk legszörnyűbb náci bűneihez jó okkal mérhető, pont most, hogy Miszori bíró kimérte a tényleges életfogytot. 

Nagyon is helyes elborzadásunk nem uralhatja el az elménket ! Bizony, az elménket nem uralhatja el, mert az elménkkel kötelező kordában tartanunk a szívünk-lelkünk legmélyéről érkező, évezredes, gyönyörű bosszúvágyat, amely éppen úgy van benne abban, hogy kiemelkedhettünk az állatvilágból, mint bármi más, amelyet állat vagy növény nem csinál. 

Nem tudom, hogy milyen emberek lesznek ezek hosszú évtizedek után, nem lehet tudni, hogy évtizedekig tartó fegyházlétük alatt hogyan változnak, ha változnak, de azt biztosan tudom, hogy egy, a mainál békésebb társadalom lehetősége érdekében én örülnék annak, ha a gyerekem (azt én úgyse érem meg) azt olvashatná, mondjuk úgy kb. 2045 körül, hogy ezek a most elítélt emberek egy másik magyar bíró elé állnak, aki a közösség és a jog nevében újra megméri őket. 

Egy másik bíró elé, aki ma talán tizenöt éves gyerek még, ezért úgy, amiként például én, vagy akár Miszori bíró, fel sem fogja, nem is értelmezheti, hogy ezek miket cselekedtek. Egy másik bíró elé, aki majd dönt, hogy séta van vissza cellába, vagy lehetséges a séta valahová a cellán kívülre. 

Valahova máshova, talán egy sírhoz, vidéki temetőbe. Egy gyerek sírjához öregen, ráncosan, szál virággal a kézben, s talán futó könnycseppel a ráncok között, amelyből olykor egy is elég, hogy tisztára fürödjünk benne mindannyian. 

Kulturális nemzettudatunk érdekes jelensége a kettős, vagy többes identitások elutasítása.   Szinte kizárt, pontosabban nem nagyon szabad(na), hogy olyan legyen, mint pl. a szlovmagy: hogy valaki egyszerre érezze magát szlováknak is, magyarnak is, vagy románnak is, magyarnak is, esetleg szerbnek is, magyarnak is, nos, ez mintha nem férne bele nemzeti identitásunkba.   

Az azonban több, mint érdekes, hogy míg szlovmagy nem nagyon lehet senki, a magyszlov (magyrom, magyszerb, bocs a nem biztos, hogy találó rövidítésekért) nagyon is lehetséges:  ők lehetnek, nem is kevesen. Mintha az itt élő etnikai kisebbségek kettős identitása rendben lenne, de annyira, hogy más nemzettudatuk szép megnyilvánulásait, őrzött anyanyelvüket, népdalaikat, jellegzetes konyháikat, öltözékeiket stb. mi, többségiek dicsérjük, óvjuk, fontosnak tartjuk. 

Lehetséges, hogy az itt élő etnikai kisebbségek, a mi kisebbségeink esetében valamiképpen mégis elfogadjuk a kettős, akár többes nemzettudatot, mert róluk, de nem saját magunkról lenne szó ? Amit bennük megünneplünk, abból saját magunkat kizárjuk, azt magunkra nézvést veszélyesnek tekintjük ? 

Valószínű igen, hiszen ha az itt élő pl. szlovákok szerintünk nagyon is fontos és jó, hogy őrzik kulturális azonosság tudatukat, akkor a " Hogyan magyarok ők ? " kérdésre nem akad más válasz, mint az, hogy politikai (alkotmányos, közjogi, stb.) magyar nemzettudatuk (is) van, kell, hogy legyen, és reánk, többségi magyarokra nem azért tekintenek úgy, mint velük egy közösségre, mert etnikailag, kulturális gyökereinkben azonosak lennénk, hanem mert egy államban élnek velünk, a többséggel, és mert ennek az államnak érdemes tisztelni és megbecsülni, tehát érzelmileg pozitívan viszonyulni a szabályaihoz, a kisebb és nagyobb közösségek működési rendjéhez, törvényeihez, hiszen azokat mi, a többség nagyon is komolyan gondoljuk. 

Ez valami igazán optimális közösségi állapot (lehet) olyan ország esetében, amelyet nem egy etnikum, a nemzetiszocializmus által sajnos meggyalázott, nekem mégis oly szép magyar fordulattal: nem egy faj népesít be. Erdélyben azonban senki magyar se legyen rommagy, Szlovákiában azonban senki magyar se legyen szlovmagy ? Miért is ? 

Olyat persze lehet mondani, hogy ott, a románoknál, szlovákoknál nincsenek olyan jogaik az ott élő magyaroknak, mint itt az itt élő szlovákoknak, románoknak, ez azonban nem ad kielégítő  magyarázatot. Mindkét szomszédos országban léteznek alkotmányos, közjogi normák, törvények, amelyek tiltják a más etnikumhoz tartozás miatti hátrányos megkülönböztetést, és ha azt találnánk mondani, hogy igen, igen, ám ezeket a törvényeket az ottani többségek nem veszik eléggé komolyan (pedig mi itt igen), még akkor sem találnánk rá a válaszra, hiszen akkor elegendő lenne a deklarált jogok ottani komolyan vételét követelni, és nem a – különösen Erdély esetében igaz ez – területi autonómiát.

(Arról nem is kell bővebben értekezni, hogy mennyire nem problémás számunkra, ha valaki pl. magyar és sváb identitású, vagy hogy mennyire triviálisan nem kérdőjelezzük meg a magyarsághoz tartozását azoknak, akik mondjuk a szocializmusból disszidálva nyugati országokban telepedtek le, és mindannyiunk megelégedésére őrzik szép magyar kulturális identitásukat, Ausztráliától Londonig.) 

A választ egyértelműen az államhatár környékén találjuk, bizony Trianon határainál. S rögtön hozzá is tenném a félreértések elkerülése végett: ezen nagyon nincsen is mit csodálkozni. 

Ami itt Magyarországon nem gond, nem veszély: a más (nem magyar) etnikumú kettős (benne a magyarral) identitása, az – pont ugyanaz - a kettős identitás (benne szintén a magyarral) ott számunkra még nagyon is az lehet. A hely, a terület, a föld, ahol és amelyen pl. szlovákok és románok Magyarországon ma élnek, sohasem volt a szlovák vagy román állam(é), míg a hely, a terület, a föld, ahol és amelyen ma magyarok élnek pl. Szlovákiában és Romániában nagyon is a magyar állam(é) volt. E különbségtételen nyugodtan elmoralizálgathat lekicsinylőn bárki, akinek erre kedve volna, hogy jujj és jajj, még ilyet, még ilyet (leírni)…Mindez jottányit sem változtat azon, hogy e különbség létezik, megkerülhetetlenül, és történelmi értelemben (a jelek szerint) aligha elmúlón.  

Amin azonban talán érdemes lenne elgondolkodnunk, hogy ha ez így van, és ha ez így rendben van, akkor vajon nem fenyegeti – e a magyar területi autonómia törekvéseket Szlovákia esetében délről, Románia esetében észak-nyugat felől valami okkal tiszteletre méltó, számunkra oly fontos történelmi képződmény, amelyet úgy hívunk: a magyar állam ? 

A román többség szerintem is hatalmasat lépne előre a haladásban,fejlődésben, a példa mutatásban, ha bátran felvállalná a föderális Románia szép eszméjét, csak vigyázzunk, nehogy mi, csonkaország lakói innen, nehogy mi ijesszünk rá az erdélyi területi autonómia tiszteletre méltó magyar (és esetleg bárki nem magyar, mert olyan is lehet) híveire a trianoni határok el nem múlni látszó ügyével…A trianoni határok megváltoztathatatlansága akkor merül majd föl igazi magyar közösségi ügyként és próbaként, ha Erdély területi autonómiához juthat, ha Románia föderális állammá, más szóval: unióvá válik. 

Izgalmas a kérdés, hogy ha szerintünk az erdélyi magyarság nemzeti létezése a föderális Romániában a területi autonómia által biztosítottá és biztossá válhat, akkor vajon nem válhat –e ugyanilyen biztos általában bármely nemzet létezése egy másik lehetséges, földrajzi értelemben jó nagy föderális államalakulatban, amelyet Európai Uniónak nevezünk ?